Augusztus 28–29-én Komádiban lezajlott a CB ENERGY – „Solar Energy Enhancement in Cross-border Region” (ROHU00099) projekt érintettek bevonására szervezett szakmai fóruma az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program keretében. A rendezvény középpontjában a szemléletformálása állt: a résztvevők közérthetően ismerhették meg a napenergia gyakorlati előnyeit és a bekapcsolódás lehetőségeit.
Az első napon dr. Lázár István a megújuló energiahasznosításról, dr. Tóth Tamás a zöldenergia munkahelyteremtő hatásáról, Vámosi Gábor pedig az észak-alföldi tapasztalatokról tartott előadást. A pénteki napon Enyedi Péter a térinformatikai rendszerek gazdaságfejlesztési szerepét mutatta be a napenergia területén, Csizmadia Emese (Lenerg Energiaügynökség) a beruházások finanszírozási útjait ismertette, Zagyva Gabriella pedig a közösségi energia/energiaközösségek helyi fejlesztő erejét foglalta össze.
Alsólugas (Románia) és Komádi Városi Önkormányzat együttműködésében megvalósuló projekt közös napenergia-stratégiát, napelemes rendszerek telepítését és további workshopokat tervez. A cél a napenergia elfogadottságának növelése, a háztartások rezsiterheinek és a térség szénlábnyomának csökkentése, valamint a határon átnyúló együttműködés erősítése.







